Ma elbúcsúztam a kollégáimtól.
Nem tudom, lesz-e még alkalmam dolgozni, mielőtt elköltözöm egy időre– talán ez volt az utolsó napom velük, ebben a formában.
Szülinapom alkalmából vittem egy tortát. Azt gondoltam, ez lesz a kis ajándékom nekik. De sokkal többet kaptam vissza.
Egy csoportképet – tele szeretettel, mosollyal. És egy borítékot is – amit csak otthon nyithattam ki. Pénzadomány volt benne.
Elsírtam magam.
Nagyon meghatott. A szívem mélyéig hatolt, hogy egy ilyen csapathoz tartozhatom – ahol létezik még figyelem, emberség, valódi törődés.
De közben valami más is történt.
Rádöbbentem: elértem egy mérföldkőhöz.
Ahhoz a ponthoz, ahol már nem csak az erősségem, hanem a gyengeségem is látható. És ez félelmetes. Soha nem akartam megérni azt a pillanatot, amikor valaki pénzadományt ad nekem… mert olyan helyzetbe kerültem, ahol szükségem lehet rá.
Ez a nap kettős érzéseket hagyott bennem.
Fájt.
És felemelt.
Megmutatta, mennyire nehéz most az utam – de azt is, hogy nem vagyok egyedül rajta.
Hálát adok. Leginkább azért, hogy vannak emberek, akik látnak, éreznek, és mellettem állnak.
~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~
Gifts That Reach Deeper Than Words
Today I said goodbye to my colleagues.
I don’t know if I’ll have the chance to work again before I move away for a while – maybe this was my last day with them, at least in this form.
I brought a cake for my birthday.
I thought that would be my small gift to them.
But I received so much more in return.
A group photo – full of love, full of smiles.
And a small envelope I could only open at home.
There was a donation inside.
I cried.
It touched me deeply.
It reached all the way to my heart to realize that I belong to a team like this – a place where kindness, humanity, and genuine care still exist.
But something else happened too.
I realized I had reached a milestone.
That point where not only my strength, but my vulnerability also shows.
And that is frightening.
I never wanted to experience the moment when someone gives me a donation… because that means I’ve reached a place in life where I might truly need it.
This day left me with mixed emotions.
It hurt.
And it lifted me up.
It showed me how difficult my road is right now – and also that I am not walking it alone.
I am grateful.
Most of all, for the people who see me, who feel with me, who understand, and who stand beside me.
Hozzászólás