Pakolok. Dobozok, régi papírok, emlékek kerülnek elő.
Egy doboz mélyén, a selyempapír alatt, rábukkanok valamire, ami egyszerre ismerős és idegen.
Nagymamám régi cérnakesztyűje.
Alkalmi darab – finom, elegáns, kicsit megsárgult az időtől. Látom magam előtt, ahogy felveszi: könnyed mozdulat, rendezett frizura, ünneplő ruha. A kesztyű méltóságot adott. Eleganciát. Ma már ritka viselet, főleg ilyen alkalmakra.
Ahogy a kezembe fogom, érzem: egy másik élet illata. Olyan életé, amiben nem a túlélés volt a fő cél, hanem a megjelenés, a szépség.
Régen a kesztyű óvott a naptól, a portól, vagy egyszerűen csak „úgy volt illendő”.
Eszembe jut, hogy talán néhány hét, és én is kesztyűt fogok hordani – de egészen más okból.
A műtét utáni vékony cérnakesztyű nem dísz lesz, hanem pajzs, nem az öltözékem része lesz a klasszikus értelemben, hanem a mindennapi védelemé.
Hogy a testem, az immunrendszerem, az új szívem ne találkozzon azzal, amire mostantól különösen figyelnem kell: a kórokozók, a fertőzések, a világ, ami néha veszélyesen közel jöhet.
A két kesztyű között ott van minden, ami egy egész életen átível.
A szépségé a jólétben, az óvásé egy felépülésben.
A nagymamám története, aki női méltósággal élt, és adott tovább követendő példát az életéből, az én történetem, amelyben a szépség helyét egy időre átveszi a védelem, a túlélés, a félelem, talán valamit én is átadhatok a világnak ebből az élményből. Mert nehéz időkben a szépség helyét átveszi valami teljesen más: a túlélésé.
Talán egyszer majd… a kesztyű újra alkalmi lehet.
~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~
Gloves — from the Past
I’m packing. Boxes, old papers, memories begin to surface.
Deep in one of the boxes, beneath a layer of tissue paper,
my hands touch something that feels both familiar and foreign.
My grandmother’s old lace gloves.
An elegant piece — delicate, graceful, slightly yellowed by time.
I can see her in front of me as she puts them on:
a light movement, a carefully arranged hairstyle, a dress saved for special days.
The gloves gave her dignity. Elegance.
Today we rarely wear anything like this — only on rare occasions.
As I hold them in my hand, I can feel it:
the scent of another life.
A kind of life where survival was not the main purpose,
but appearance, beauty, presence.
Once, gloves protected from the sun, from dust,
or were worn simply because that was the proper thing to do.
And it crosses my mind that in a few weeks,
I too will be wearing gloves — but for entirely different reasons.
The thin medical gloves after my surgery won’t be adornments,
but shields.
Not accessories to an outfit,
but part of my daily protection.
To keep my body, my immune system,
my new heart
from meeting anything it should not:
germs, infections,
a world that sometimes comes too close, too dangerously.
Between these two pairs of gloves
lies everything a lifetime can hold.
The beauty of well-being,
and the sheltering nature of healing.
My grandmother’s story — a woman who lived with dignity,
and offered her life as an example to follow —
meets my story,
in which beauty temporarily yields to protection,
survival, fear…
and perhaps something I, too, will be able to give back to the world
from this experience.
Because in difficult times
the place of beauty is taken over by something entirely different:
the need to survive.
Perhaps one day…
gloves will become elegant again.
Hozzászólás