Elindultunk Budapest felé.
Kávészünetre a jól ismert Rompetrol Hei kútnál álltunk meg, ahol a kedvenc tonhalas szendvicsemet lehet kapni. Isteni!

Egy motoros pár parkolt le mellettünk. Pihenőt tartottak, szendvicseiket majszolták a patkán ülve, fekete bőrszerkóban, napszemüvegben – igazi motoros szabadság érzése vette őket körül.

Ahogy figyelem a párt, beugrik a bizottsági gyűlés képe, amint az egyik orvos rám néz,  és azt mondja:
“Remélhetőleg nem kell sokat várakozni a listára kerülés után, mert jók a paraméterei.”
Furcsa érzés fogott el. Mintha egy futóversenyre vagy szépségversenyre készülődnék. El is pirultam a gondolattól, hogy itt is lehet „jó” lenni – csak éppen nem a csípő- vagy mellbőség számít most, hanem egészen más szempontok.

Nézem a lányt. Testalkatra olyan, mint én, csak szőke és jóval fiatalabb. Fejbe vág a felismerés: valahol van egy ember, aki szintén ilyen szabad, vagány, talán boldog is… és aki, akarata ellenére, egyszer segíteni fog nekem – azzal, hogy motorra száll.

Ez a gondolat furcsa, nehéz, mégis ez lehet a valóság.

Még egyszer rájuk pillantok: “Jó utat, legyetek óvatosak!” – gondolom magamban.

Kettős érzés fog el: egyszerre hálás és szomorú vagyok, hogy valaki szabadsága lesz majd az én életem ára. Várom, hogy élhessek végre egy új szívvel, de valaki más akkor fog veszíteni…

~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~

Loss and Gain at the Same Time

We set off toward Budapest.
We stopped for a coffee break at the familiar Rompetrol Hei gas station — the place where they sell my favorite tuna sandwich. Divine.

A couple on motorcycles parked next to us.
They were taking a break, eating their sandwiches while sitting on the curb, dressed in black leather jackets and sunglasses — wrapped in that unmistakable aura of freedom only motorcyclists seem to carry.

As I watched them, the image of the transplant committee suddenly flashed into my mind, and I heard the doctor’s voice again:

“Hopefully you won’t have to wait long once you’re on the list — your parameters look good.”

A strange feeling washed over me.
It was as if I were preparing for a race, or a beauty pageant.
I even blushed at the absurd thought that here, too, one could be considered “good” — only now the criteria weren’t hip or bust measurements, but a completely different kind of scoring.

I looked at the girl.
Her body shape was similar to mine — only she was blonde, and much younger.
And then the realization hit me:

Somewhere out there, there is someone who is just as free, just as bold, maybe just as happy as she is…
and who, against their will, may one day help me —
by getting on a motorcycle.

The thought is strange, heavy — and yet it may be the truth.

I looked at them once more:
“Have a safe journey, be careful,” I whispered in my mind.

And then the dual feeling came:

I am both grateful and heartbroken that someone’s freedom will one day become the price of my life.

I am waiting for the moment I can finally live with a new heart —
but when that moment comes, someone else will lose…