Dédelgetett vágyam, hogy egyszer könyvet írok az életemről.
Nem azért, mert annyira duzzad bennem az írói véna, hanem mert úgy érzem: ami velem történik, nem mindennapi.
És bár a tudomány, az innováció és a kivételes orvosi szakértelem révén ma már a szívtranszplantáció nem tabu téma,
mégis ritkán hallani róla közelről, emberi hangon, belülről, lélekből. „Mert a szív több, mint egy szerv – a lélek hangszere, amin keresztül az élet zenél. Itt születnek a döntéseink, az érzéseink, a hitünk, és mindaz, ami emberré tesz bennünket.
Amikor utánanéztem, hányan írtak erről a világról, meglepően keveset találtam.
A legtöbb könyv vagy orvosi dokumentáció, vagy naplószerű szakmai feljegyzés.
Az angolszász irodalomban néhány cím mégis különösen megfogott:
James Forrester – The Heart Healers (2015), ami az orvostudomány történetét meséli el;
Paul Cardall – My Heart Transplant Journey (2010), egy zenész személyes vallomása az új szívről;
és Sue Monk Kidd – When the Heart Waits (1990), ami nem a transzplantációról, hanem a belső átalakulásról szól, mégis mélyen rokonszellemű írás.
De olyat, ami egy nő szemszögéből, a várakozás, félelem, remény, hit emberi és spirituális oldalát mutatja be – alig találtam.
Én valami ilyet szeretnék.
Nem orvosi könyvet.
Nem is szenzációhajhász történetet.
Hanem egy útról szeretnék mesélni – a belső zarándoklatról, amit ez az állapot elindított bennem.
Mert a történetem, bármennyire is testi folyamatnak tűnik, valójában lelki utazás.
Nem választottam, de elfogadtam.
És az elfogadásban lassan megtaláltam azt, amit annyian keresünk: az értelmet.
Nem vagyok író.
Nincs irodalmi múltam, sem tanulmányom.
De van egy történetem, és hiszem, hogy azt el kell mondani.
Mert ez a történet nemcsak rólam szól – hanem minden emberről, aki valaha szembenézett a félelemmel, az idővel, és mégis a reményt választotta.
Ezért úgy döntöttem, keresek valakit, aki segít a szavaimat úttá formálni.
Egy mentort, aki kísér ezen az ösvényen.
Két írónő munkássága áll különösen közel hozzám: Sándor Anikóé és Dobrai Saroltáé.
Anikó El Camino – Az út, ami hazavisz című könyve különösen nagy hatással volt rám.
Az ő útja is zarándoklat volt – egy önként vállalt, tudatos döntés, a változás keresése.
Az enyém más. Nem választottam.
De a lélek útja, a felismerések és a belső átalakulás mégis hasonlóak.
Anikóval már leveleztünk, hamarosan személyesen is találkozunk.
Talán ő lesz az, aki segít, hogy a történet megszülethessen.
És bár a kimenetelét még én sem ismerem, nem is ez a legfontosabb.
Mert ez a könyv – ha megszületik – nem a végéről szól majd, hanem az útról.
Arról, hogyan lehet ember maradni a várakozásban, hogyan lehet élni akkor is, amikor minden pillanat egy ajándék.
Hiszem, hogy ennek az útnak jó vége lesz.
De addig is: írok róla.
Mert a történetem nem csak az enyém – mindenkie, aki valaha hitt abban, hogy a csoda nem ért véget. És az útunknak mindig dolga van velünk.
~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~
I Will Tell You a Secret
It has long been my cherished dream to one day write a book about my life.
Not because I feel an overwhelming writer’s vein in me, but because I sense that what is happening to me is anything but ordinary.
And although science, innovation, and exceptional medical expertise have made heart transplantation a non-taboo topic today, we still rarely hear about it up close—spoken with a human voice, from the inside, from the soul.
“Because the heart is more than an organ—it is the instrument of the soul, through which life plays its music.”
Here our decisions are born, our feelings, our faith, everything that makes us human.
When I began searching for voices who had written about this world, I found surprisingly few.
Most books are either medical documentation, scientific journals, or diary-like professional notes.
In English literature, a few titles touched me deeply:
James Forrester – The Heart Healers (2015), the story of medical history;
Paul Cardall – My Heart Transplant Journey (2010), a musician’s personal testimony of receiving a new heart;
and Sue Monk Kidd – When the Heart Waits (1990), which is not about transplantation, yet speaks profoundly about inner transformation—so close to my own spiritual resonance.
But a book written from a woman’s perspective—about waiting, fear, hope, faith, and the human and spiritual side of it all— that, I hardly found.
And that is what I want to write.
Not a medical book.
Not a sensational story.
But the story of a journey—an inner pilgrimage set in motion by this condition.
Because my experience, no matter how physical the process seems, is in truth a spiritual journey.
I did not choose it, yet I have accepted it.
And in acceptance, slowly, I found something we all search for: meaning.
I am not a writer.
I have no literary past or formal studies.
But I have a story—and I believe it must be told.
Because this story is not only about me—it is about everyone who has ever faced fear, time, and still chose hope.
So I decided to look for someone who can help form my words into a path.
A mentor to walk with me.
Two authors’ work resonated particularly strongly with me: Anikó Sándor and Sarolta Dobrai.
Anikó’s book, El Camino – The Road That Brings You Home, had a profound impact on me.
Her journey was also a pilgrimage—chosen willingly, consciously, in search of change.
Mine is different. I did not choose it.
Yet the journey of the soul, the insights, the inner transformation—these are still similar.
Anikó and I have already exchanged letters, and soon we will meet in person.
Perhaps she will be the one who helps this story be born.
And although I do not yet know how my own path will end, that is not the most important thing.
Because this book—if it is born—will not be about the ending, but the path itself.
About how we remain human while waiting, how we keep living even when every moment becomes a gift.
I believe this journey will have a good ending.
But until then, I write.
Because my story is not only mine—it belongs to everyone who has ever believed that miracles do not end.
And that life always has a reason for leading us where it does.
Hozzászólás