Szeptemberben, a budapesti könyvvásáron vettem egy nagyon érdekes könyvet, a címe: InnSæi – Intuíció izlandi módra.
A szó három jelentést hordoz: belső tenger, befelé figyelés, és bentről kifelé figyelés. Az intuíció olyan, mint az óceán: nagy és mély, sok titkot rejt, ezt a könyv borítóján is próbálta érzékeltetni a szerző.
Tudományos szempontból is körbejárja az intuíció témáját, kutatásokra, publikációkra hivatkozva. Mégis egy olyan világról beszél, amely sokszor megfoghatatlan és határtalan az emberi ész számára.
Az intuíció nem ugyanazt a logikát követi, mint a racionalítás.
Az értelem nemcsak az agyban jelenik meg, hanem az egész testen keresztül: a bőrön, a gerincen, az érzékszerveken át.
A genetika, az agyhullámok és a testünk elektromágneses mezejének mérései is azt mutatják, hogy nem teljesen világos, hol végződik az egyik ember, és hol kezdődik a másik.
A tudatunk csupán az információk 1–5 százalékát képes feldolgozni abból a rengeteg adatból, ami nap mint nap ér minket. A maradék ott raktározódik el a tudattalanban: tapasztalatok, élmények, átélt helyzetek formájában.
Minél több tudásunk és tapasztalatunk van egy adott területen, annál inkább képesek vagyunk az intuitív értékítéletünkre támaszkodni, és jó döntéseket hozni.
A könyvben különösen megfogott az a gondolat, hogy a szív már azelőtt dobogni kezd, mielőtt az agy kialakulna, és addig dobog, amíg oxigént kap, még akkor is, amikor az agyhalál állapota beáll.
A „kurázsi” szó a latin cor-ból ered, ami szívet jelent. Amikor valaki „szívből szólt”, az igazat mondta, és ezzel bizalmat teremtett.
Nem új felismerés, hogy a szomorúság és a düh szívproblémákat okozhat. A szív elektromos mezeje körülbelül hatvanszor erősebb, mint az agyé, és érzékeny magnetométerrel a testtől több méterre is mérhető.
A könyv jogos kérdést tesz fel: vajon meddig gyűrűzhet tovább egy szerető szív hatása?
Amikor megvettem ezt a könyvet, még nem tudtam pontosan, miért nyúltam érte.
Tetszett a borító, titokzatosnak tűnt. De akkor még nem volt konkrét célom vele. Arra gondoltam, jó lesz majd a várakozás idején olvasgatni. Megvettem, eltettem, és ott maradt a polcon.
Pár napja, teljesen másfelé járó gondolatokkal vettem le, és elkezdtem olvasni.
Ahogy haladtam benne, egyre erősebben éreztem: ismerős ez a hang, a belső tenger, amiről ír. A mély, csendes iránytű, amit mindannyian hordozunk magunkban, csak nem mindig hallgatunk rá.
Én sem hallgattam rá sokáig, pedig hallottam, hogy utat akar mutatni.
Életem hajnalán inkább kívül kerestem a válaszokat. Rendre meg is kaptam érte a pofonokat.
Mostanra viszont megtanultam figyelni a testi-lelki jelekre, amelyek végigkísértek az utamon. Nem mindig értem azonnal, amit súgnak, de már meghallom őket.
Ahogy olvastam a könyvet, eszembe jutott valami.
Amikor még csak kerestem, hol lakjak a várakozás ideje alatt, hónapokig nem adódott semmilyen lehetőség. Mégis nyugodt voltam. Tudtam, éreztem, hogy megvan számomra az a megfelelő hely, ahol jó lesz várni.
Akkoriban véletlenül kirándultunk a kastély környékén. Ott elhaladva éreztem: ez a hely a dombok között tetszik.
Arra gondoltam, milyen jó lenne itt lakni valahol a környéken. Nyugodt, mesebeli vidéknek tűnt. Aztán csak sóhajtottam. Úgy voltam vele: majd kialakul, ahogy kell. De bármit kapok, elfogadom.
Egyszer aztán elmentünk egy falutábla mellett. És abban a pillanatban elfogott valami furcsa érzés. Mintha már jártam volna itt. Mintha a testem hamarabb tudta volna, mint az eszem. Ismerős volt a letérő, a táj, a név. Emlékeimben kutattam, de nem jutott eszembe semmi, amiről ismerhettem volna korábban. Hirtelen izgatott lettem, megmagyarázhatatlanul. Egy meleg, pozitív érzés öntött el. Nem eufória volt, inkább biztos tudás. Olyasmi, amit nem lehet megfogalmazni, csak érezni.
A könyv szavai most kaptak értelmet. Nem varázslat volt. Nem misztikum.
Csak intuíció.
Az a belső hang, ami nem kiabál, csak ott van. Egy belső jelzés volt számomra. Elég csendben figyelni, hallhatjuk amit mond.
Ma már tudom: az intuíció nem mindig ad válaszokat. Néha csak irányt mutat.
És nekünk kell eldönteni, merünk-e elindulni arra.
A könyvet szívből ajánlom 💙
~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~
The Inner Compass
In September, at the Budapest Book Fair, I bought a very interesting book titled InnSæi – Intuition the Icelandic Way.
The word has three meanings: inner sea, inward attention, and attention flowing from within outward. Intuition is like the ocean: vast and deep, full of secrets. This is something the book’s cover also seeks to convey.
The author approaches the topic of intuition from a scientific perspective as well, drawing on research and publications. Yet she speaks about a world that is often indefinable and without clear boundaries.
Intuition does not follow the same logic as rational thinking.
Understanding does not appear only in the brain, but throughout the entire body: through the skin, the spine, and the senses.
Genetics, brainwave studies, and measurements of the body’s electromagnetic field also suggest that it is not entirely clear where one person ends and another begins.
Our conscious mind is capable of processing only 1–5 percent of the vast amount of information that reaches us day by day. The rest is stored in the subconscious: as experiences, impressions, and lived situations.
The more knowledge and experience we have in a given area, the more we are able to rely on our intuitive judgment and make good decisions.
One thought in the book particularly resonated with me: the heart begins to beat before the brain is formed, and it continues to beat as long as it receives oxygen — even when the state of brain death has set in.
The word “courage” comes from the Latin cor, meaning heart. When someone “spoke from the heart,” they spoke the truth and created trust.
It is not a new realization that sadness and anger can cause heart problems. The heart’s electromagnetic field is about sixty times stronger than that of the brain, and with sensitive magnetometers it can be measured several meters away from the body.
The book poses a legitimate question: how far can the influence of a loving heart ripple outward?
When I bought this book, I didn’t yet know exactly why I was drawn to it. I liked the cover; it felt mysterious. But at the time, I didn’t have a specific purpose for it.
I bought it, put it away, and it stayed on the shelf.
A few days ago, with completely different thoughts in my mind, I took it down and began reading.
As I progressed, I felt it more and more strongly: this voice is familiar.
It speaks of the inner compass. Of that deep, quiet guidance we all carry within us, yet do not always listen to.
I didn’t listen to it for a long time either.
At the beginning of my life, I searched for answers outside myself. And time and again, I paid the price for it.
By now, however, I have learned to pay attention to the physical and emotional signals that accompanied me along my path. I don’t always understand immediately what they are trying to tell me, but now I do hear them.
As I was reading the book, something came to mind.
When I was still looking for where I would live during the waiting period, for months no opportunity presented itself.
Yet I was calm. I knew, I felt, that there was a place meant for me somewhere — a place where waiting would be good.
Around that time, we went on a trip near the castle.
I felt it immediately: I like this place among the hills.
I thought about how nice it would be to live somewhere like this. A calm, fairytale-like environment. Then I simply sighed.
I felt that everything would unfold as it should. Whatever I receive, I accept.
Then one day, we passed a village sign. And in that moment, something strange happened.
It was as if I had already been there before. As if my body knew sooner than my mind. The turnoff, the landscape — it all felt familiar.
Suddenly I became excited, without any rational explanation. A warm, positive feeling flooded me. It was not euphoria, but a quiet certainty. Something that cannot be put into words — only felt.
The words of the book suddenly made sense.
It was not magic. Not mysticism.
Just intuition.
That inner voice that does not shout, it is simply there. For me, it was an inner signal. If we pay attention to it in silence, we can hear what it is saying.
Today I know: intuition does not always give answers. Sometimes it only shows a direction.
And it is up to us to decide whether we dare to set off in that direction.
I wholeheartedly recommend this book 💙
Hozzászólás