Novemberben volt egy tervem.
Sütni fogok karácsonyra. Szép, finom, pihe-puha süteményeket. Selyempapírba csomagolom, karácsonyi dobozba teszem, és felajánlom azoknak a környéken élőknek, akiknek nincs idejük, erejük ilyesmire az ünnepek előtt. Több dolog is vezérelt: az alkotás öröme, az adás vágya, és az a régi, ismerős karácsonyi hangulat, amit a sütés mindig magával hoz.
Aztán eljött az első sütés napja. És már akkor tudtam: nem fog menni. Nagyon elfáradtam, le kellett pihennem. A testem egyértelműen jelzett. És ami meglepett: nem lettem mérges, nem lettem szomorú. Nem harcoltam tovább a gondolattal. Egyszerűen elfogadtam, hogy ez most nem az én utam, nem az én álmom. Elengedem. Sütök, amikor tudok, magamnak, az ünnepre.
Ez a karácsony más, mint az eddigiek. Nincs nagy család, gyerekzsivaj, fa és csillogás. Mindez most elmarad. Régen azt hittem volna, hogy összetörök, mint egy üveggömb, amikor földre ér, ha egyszer nem lesz olyan az ünnep, amilyennek megszoktam. De időközben megértettem valamit: az ünnep bennünk van. Ahogy a várakozás is. Ha belül nincs meg, kívül sem tud megszületni.
Most csend van körülöttem. Nincs pompa, sem nagy terített asztal. És ebben a csendben mégis jelen van valami. Nem hiány, hanem béke. Mintha befelé gyulladt volna ki a fény.
Megértettem a karácsony igazi üzenetét.
Ha te is magadban vagy, vársz valamire, vagy épp elengedtél valamit, ami nem lehetett a tied, csak dőlj hátra egy pillanatra. Gyújts meg egy gyertyát. Készíts egy meleg italt. Figyeld a láng mozgását. Ne tervezz, ne pótolj, ne bizonyíts.
Áldás
Kívánom, hogy legyen elég időd lassan lélegezni,
legyen elég bátorságod elengedni azt, ami most nem megy,
és legyen elég szíved ahhoz, hogy észrevedd:
az ünnep már megérkezett benned.
Mert néha ennyi a karácsony.
~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~
Christmas Plans
In November, I had a plan.
I would bake for Christmas.
Beautiful, delicious, soft, tender pastries.
I would wrap them in tissue paper, place them in Christmas boxes,
and offer them to people in the neighborhood
who don’t have the time or the strength for such things
before the holidays.
Many things guided me: the joy of creating,
the desire to give,
and that familiar, old Christmas atmosphere
that baking always brings with it.
Then the first day of baking arrived.
And I already knew: it wouldn’t work.
I was very tired, I had to rest.
My body was clearly signaling.
And what surprised me was this:
I wasn’t angry. I wasn’t sad.
I didn’t fight the thought any further.
I simply accepted that this was not my path now,
not my dream at this moment.
I let it go.
I bake when I can —
for myself, for the holiday.
This Christmas is different from the others.
There is no big family, no children’s laughter,
no tree and no sparkle.
All of that is absent now.
I once believed that I would shatter like a glass ornament
if the holiday were ever not the way I was used to.
But in time, I understood something:
the celebration lives within us.
Just like waiting does.
If it isn’t present inside,
it cannot be born outside either.
Now there is silence around me.
No pomp, no lavishly set table.
And yet, in this silence, something is present.
Not absence, but peace.
As if the light had been lit inwardly.
I have understood the true message of Christmas.
Hozzászólás