Kategória: Egyéb / Misc

  • Hajasan

    Most már értem ezt a mondást.„Ha megérem hajasan.”Édesanyám gyakran mondta, amikor valamilyen jövőbeli eseményről beszéltünk.Én is használtam néha – megszokásból, a frappáns hangzása miatt.Azt jelentette számomra: ha addig kegyes lesz az élet.Ha addig nem halok meg.Szerencsés vagyok, mert gyorsan növő, erős szálú, vastag hajam van.Lehetne irigyelni is, bár ez nem teljesen igaz, hogy viselhető legyen,…

  • Felkészülés – Lélekben

    A várakozás ideje inkább lelki megpróbáltatás, mintsem testi. Olyan eseményre kell felkészülnöm, amire valójában nem lehet igazán. Amire nincs kimondott recept, elmélet vagy teória. Olyasmire, amit nem ismerek, aminek a kimenetelét nem látom előre.Sok gondolat, félelem, bizonytalanság zajlik bennem egyszerre. Van, amikor csend van, máskor nehéz zajok, és egyik sem könnyű. Néha nyugodtan állok ebben…

  • Felkészülés -Testben

    Most úgy készülök, mint egy sportoló élete legfontosabb versenyére. Nem a nagy edzések, nem a hajszolt teljesítmény ideje ez, hanem inkább a figyelemé. Annak a csendes munkának, amikor az ember pontosan tudja, hol a határ, és megtanul együtt élni vele. A fizikai aktivitásom most jóval kevesebb, mint régen. Mindig minden változik nap mint nap.Most a…

  • Hogyan készülök a transzplantációra – testben, lélekben

    Ez az időszak számomra egyszerre maraton és meditáció. Nem rohanás, nem tétlenség, hanem egy különös, lassú felkészülés. Egy olyan munka, ami kívülről alig látszik, belül viszont mindent átrendez. Ma már tudom: a felkészülés maga is a gyógyulás kezdete. A testemmel most sokkal tudatosabban élek együtt.Nap mint nap tanulom, hogyan figyeljek rá, nem uralni, hanem együttműködni…

  • Miért váltottam korházat?

    Kényes de fontos kérdés, de eddig nem beszéltem róla.Nem azért, mert titok, hanem mert idő kellett ahhoz, hogy tisztán tudjak megfogalmazni egy döntést, ami valójában belül született meg. Hosszú ideig, közel 25 évig egy intézményhez tartoztam.Ismertem a rendszert, az arcokat, a folyosókat. Megtanultam alkalmazkodni, türelmesnek lenni, elfogadni, hogy nem minden kérdésre jut idő, nem minden…

  • Új év, egyetlen fogadalom.

    Amióta az eszemet tudom, minden fogalomhoz tartozik bennem egy kép. Nem elmélet, nem jelentés, hanem látvány, szín, mozdulat, érzet. Az évek sem csupán számok számomra, hanem belső képek, színek és érzetek, amelyek észrevétlenül vezetnek át egyik állapotból a másikba. Egy hatalmas, képlékeny óralap: felül van január – fehéren, bíztatóan, február szürkés, barnába mosódó, havas, kedves.Március…

  • Karácsonyi tervek

    Novemberben volt egy tervem.Sütni fogok karácsonyra. Szép, finom, pihe-puha süteményeket. Selyempapírba csomagolom, karácsonyi dobozba teszem, és felajánlom azoknak a környéken élőknek, akiknek nincs idejük, erejük ilyesmire az ünnepek előtt. Több dolog is vezérelt: az alkotás öröme, az adás vágya, és az a régi, ismerős karácsonyi hangulat, amit a sütés mindig magával hoz.Aztán eljött az első…

  • Készenlétben

    23 napja vagyok a szívtranszplantációs listán.Papíron ez egy dátum. Valójában egy állapot.Sokan azt hiszik, a várakozás úgy néz ki, hogy az ember számolja a napokat, aggódik, fél vagy reménykedik. De ez nem ilyen egyszerű. Ez nem egy sorban állás. Inkább egy készenléti állapot, amiben az idő nem lineárisan halad, hanem mintha körözne.A listán körülbelül kilencvenen…

  • A belső iránytű

    Szeptemberben, a budapesti könyvvásáron vettem egy nagyon érdekes könyvet, a címe: InnSæi – Intuíció izlandi módra. A szó három jelentést hordoz: belső tenger, befelé figyelés, és bentről kifelé figyelés. Az intuíció olyan, mint az óceán: nagy és mély, sok titkot rejt, ezt a könyv borítóján is próbálta érzékeltetni a szerző.Tudományos szempontból is körbejárja az intuíció…