Az ember ritkán gondol bele, hogy egy sors mennyire pillanatokon múlik. Hogy milyen törékeny, milyen esetleges. Most, hogy a testem és a lelkem is egy új határvonalhoz érkezett, egyre többször érzem magam a „semmi és a lét” közötti szűk mezsgyén. Innen nézve minden egészen más fényt kap: az idő, a gondoskodás, a társadalom, amiben élünk…

Ülök a tükör előtt. Szárítja Attila, a kedvenc fodrászom a hajam miután a szokásos vágást és hajápolást elvégezte. Ilyenkor nézem ahogy jár az olló a kezében, vizslatom magam a tükörben, mennyit öregedtem, most milyen az, aki vissza néz rám. Van változás, nem is kevés, de mégis elégedett vagyok. Nem az arcom milyensége, alakja tetszik, inkább…