Ma leültem, hogy megírjam azt, amit már régóta hordozok. Nem tudom, hányan olvassák majd el, vagy hányan értik meg, de nekem most szükségem van arra, hogy kimondjam.
Szívátültetés vár rám. És ezzel együtt: félelem, remény, újrakezdés, búcsú, újratalálkozás, talán csoda.
Nem szeretnék sajnálatot. Nem is keresek nagy szavakat. Csak írok. Mert könnyebb, mint hallgatni.
Talán valaki másnak is ad majd valamit. Ha mást nem, azt, hogy nincs egyedül a nehéz gondolatokkal.
Most még csak elkezdem. Aztán majd kiderül, mit hoz az út.
~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~
Setting Out
Today I sat down to finally write what I have been carrying inside for a long time. I don’t know how many will read it, or how many will truly understand it, but right now I need to say it.
I am waiting for a heart transplant.
And with it comes fear, hope, a new beginning, farewell, reunion — perhaps even a miracle.
I do not want pity. I’m not looking for grand words either. I simply write. Because writing is easier than holding all of this in silence.
Maybe one day these lines will give something to someone. If nothing else, then the feeling that they are not alone with their heavy thoughts.
For now, I’m just taking the first step. The road is before me, and time will reveal where it leads.
Hozzászólás